Marxizmus vagy Nacionalizmus?

Hansjörg Männel: Politische Fibel, 10-ik fejezet (16-ik kiadás, 1940). A magyar fordítás Hadding Scott 2011-es angol fordítása alapján készült.

Marxizmus vagy nacionalizmus?

A marxizmus támogatja a demokráciát, az internacionalizmust, a pacifizmust, valamint az osztályharcot, a magántulajdon eltörlése céljából. E doktrína alapító atyja Karl Marx volt (eredeti nevén Mordechai*, 1818 – 1883). Marx zsidó volt, ez a tény önmagában megmagyarázza a helyzetet és felfedi gondolkodásának mozgatórugóit. Ő valójában nem volt „proletár”, hanem pont hogy „burzsoá” zsidó környezetben nevelkedett. Nem volt a munkások vezetője (Arbeiterführer) sem, csak egy tipikus értelmiségi. Gondolatokat nem az életből, hanem csak a könyveiből merített. Az angol nacionalista közgazdászok (Volkswirtschaftler) liberál-kapitalista írásai nagyban befolyásolták őt. Élete fő műve „A tőke” című könyve (Das Kapital). Ebben az írásban hemzsegnek a köznyelvben nem használt idegen kifejezések, amelyek egy gyári munkás számára teljesen érthetetlenek. Nem is találhatnánk nagyobb ellentétet, mint ami Karl Marx és Adolf Hitler között húzódik.

A marxizmus a legravaszabb formában vegyítette össze a XIX. század összes tévhitét, amelyek nyomorúságba taszították népünket. A marxisták internacionalizmust hirdetnek, megtagadják a nemzeti értékeket, „nemzetközi szolidaritásra” cserélvén őket. A marxisták mindig is pacifisták voltak, gyávaságot szítottak, hazaárulásra buzdítottak, vagy dicsőítették az efféle cselekedeteket. A marxizmus nyíltan meghirdette az osztályharcot. A marxisták a demokrácia és parlamentarizmus szószólói lettek, a legnagyobb pártjuk „szociáldemokratának” nevezte magát.

A korábbiakban már bemutattuk ezeket a nézeteket. Felismertük, hogy ezek az alapelvek teljes mértékben kigyomlálandók, mivel magukban hordozzák a nemzet pusztulásának csíráit.

Ezekből a kóros tévhitekből építette fel Karl Marx saját gazdasági elméletét. Nem volna helyénvaló a marxizmus összes elemét kritikus szemmel egyesével külön-külön megvizsgálnunk. Ha így tennénk, egyesek emlékezetéből még előhívódhatna ez a kártékony gondolkodásmód. Ehelyett szándékunkban áll a marxista mérget néhány éven belül gyökerestül kiirtani, hogy a későbbiekben ne legyen egyetlen német sem, akinek egyáltalán bármi fogalma van arról, hogy mi is az. Ennélfogva csak a marxizmus legkritikusabb pontjait fejtjük ki.

Marx azt állítja: minden vállalkozó minden esetben kizsákmányolja a munkásait, soha semelyik munkaadó nem fogja kifizetni nekik a teljes kiérdemelt bért. Következésképpen a vállalkozások folyamatosan egyre növekvő ütemben gyarapodnak. A nagyvállalatok elnyelik a kisebbeket. A folyamat – Marx szerint – szükségképpen elérkezik egy olyan ponthoz, amikor már csak néhány nagykapitalista létezik, akik szemben állnak a proletariátus roppant seregeivel.

Alapjában véve azonban Marx semmilyen gazdaságpolitikát nem irányoz elő annak érdekében, hogy megelőzze a fent vázolt kép kialakulását. Ehelyett a zsidók torzításra való kvinteszenciális képességével (Verdrehungskraft) azt magyarázza, hogy üdvözlendő a gazdasági folyamatok ilyen irányba történő fejlődése: az a jó, ha a nagytőke folyamatosan növekszik; az a jó, ha még hatalmasabbá válik, és eszerint ugyanakkor egyre kevesebb kapitalista lesz. Ez tehát Marx szerint a szükséges fejlődési irány, melyet nem lehet és nem is szabad megváltoztatni, hanem csak elősegíteni. A marxista prófécia szerint ezután egy szempillantás alatt bekövetkezik a néhány megmaradt kapitalista kifosztása („a kisemmizők kisemmizése”(!), vagy más szavakkal a rablók kirablása) a feldühödött tömegek által.

A proletariátusnak türelmesen várnia kell erre a pillanatra.

A zsidó Karl Marx doktrínája világosan bemutatja a marxizmus csaló mivoltát. Itt észrevesszük, hogy marxizmus célja valójában nem más, mint a kapitalizmusé: a világ zsidóságának uralomra juttatása. Ugyanezt láthatjuk, amikor megvizsgáljuk a magántulajdonhoz való viszonyulását. A marxizmus a magántulajdon teljes eltörlésére, kisajátítására szólít fel. Minden kerüljön állami tulajdonba. Az eredmény jutalom a buta és lusta számára, ugyanakkor büntetés az eredményes számára, aki a szorgalma gyümölcseként ért el eredményeket és most kisemmizetté vált. Bekövetkezik a termelékenység paralízise, a lusták és élősködők kinevelése.

Másfelől a kapitalizmus pedig a magántulajdon sérthetetlenségéért, „szentségéért” emel szót. Az már lényegtelen, hogy ez a tulajdon honnan származik, és hogyan kerül felhasználásra. Az eredmény a termelékenyek kizsákmányolása.

A Nemzetiszocializmus alapjában véve kiáll a magántulajdon mellett. A becsületes munkával létrehozott javak annak elvégzőjét illetik. Az államnak azonban megvan a joga a nem becsületes módon kiérdemelt, vagy a nemzet érdekeit nem szolgáló javak kisajátítására.

  • A marxizmus hatása: minden egy entitáshoz tartozik, az államhoz, azaz a marxista vezetőkhöz, vagyis a zsidókhoz

  • A kapitalizmus hatása: minden egy entitáshoz tartozik, a nagytőkésekhez, vagyis szintén a zsidósághoz

  • A Nemzetiszocializmus hatása: mindenki érdemei szerint (jedem das Seine) részesül a javakból.

Adolf Hitler jóvoltából a munkásokat visszavezették a német nép kötelékébe, ismét elültették bennünk a szülőföldhöz tartozás érzését, és deproletarizálták őket.

A marxizmus és kapitalizmus tulajdonjogokról rendelkezik, míg a Nemzetiszocializmus tulajdonjogot hoz létre.

Mind a marxizmus, mind a kapitalizmus ugyanabban a zsidó célban, és zsidó hatásban nyilvánul meg. Mindkettőben minden a nemzetközi nagytőkéhez tartozik, az összes többi emberi lény tulajdon nélküli, „proletár”.

A marxizmus gyakorlata lerántotta a leplet a német munkás teljes becsapásáról. A proletariátus irányában mutatott látszólagos aggodalom pusztán csak egy drámai színjáték (Spiegelfechterei), melyet csak azért rendeztek, hogy minél több munkást tudjanak rászedni és zsidók által vezetett szervezetekbe tömöríteni. A marxizmus mindig gondoskodott arról, hogy a középosztály és a teljes polgári réteg lerombolásra kerüljön (vernichtet) és proletarizálják tagjait. Ezáltal a marxista pártok abban is reménykedtek, hogy az agitációkra jobb jelölteket tudnak kiállítani, ennélfogva a választási eredményeik is jobbak lesznek.

A szociáldemokráciának és a kommunizmusnak ugyanaz a végső célja: csak külsőségeikben különböznek, mert eltérő taktikát használnak. A kommunizmus az egyenes út a marxista őrülethez. Legfőképpen a Németország Kommunista Pártjának alantas csőcseléke szervezkedett azon tiszteletreméltó (anstaendigen) német hazafiak meggyilkolása érdekében, akik az SA soraiba lépve harcoltak a pusztítás ellen és minden olyan érték védelme érdekében, amit védeni érdemes.

Adolf Hitler: „Minden bűncselekmény, a rablásoktól, gyújtogatásoktól kezdve a vasúti támadásokon át a merényletekig és így tovább, szentesítve van a kommunista eszmében. Az elmúlt néhány évben az egyéni terrortámadások módszere egyedül több mint 300 halálos áldozatot követelt a Nemzetiszocialista Mozgalomtól, a sérültek száma pedig meghaladta a tízezret.

A kommunista Szovjet-Oroszországban a népiség alapjait szisztematikusan rombolják le. Itt nincs többé szabadság a munkás és a gazda számára, nincs többé házasság és család, nincs többé vallás és becsület. Itt az ázsiaiak és a zsidók a győztesek. Aki csak ellenzi ezt a rabszolgaságot, azt véres terrorral sújtják.”

A Nemzetiszocialista forradalom előtt Németországban a marxista terror egyre tisztábban nyilvánult meg. Adolf Hitler felismerte, hogy a marxizmus terrorját nem a polgári illem és gyávaság útján, hanem a kemény ellenálláson keresztül lehet legyőzni. E célból hozta létre az SA-t. Az SA letörte a marxista terrort. Tagjai a legsúlyosabb veszteségek közepette hajtották végre küldetésüket.

A marxizmusnak és a liberalizmusnak közös a gyökere. Mindkettő a zsidó materialista világnézet egy-egy variációja. A marxizmus fordított kezdeti tünetekkel rendelkező liberalizmus. A liberalizmus a „vagyonos osztály” kapzsisága; a marxizmus a „vagyontalan osztály” irigysége. A Nemzetiszocializmus viszont egy nemzet áldozata a nemzetéért.

A marxizmus és a kapitalizmus egyaránt a zsidóság eszközei az emberek rabigába döntésére. Adolf Hitler felismerte, hogy úgy lehet megtörni a zsidó hatalmat, hogy kivezeti a német dolgozókat a marxista szervezetekből.

Az NSDAP hatalmas propaganda-kampányának célja az volt, hogy felvilágosítsa az embereket a zsidóság csalásaival kapcsolatban. Amikor csak a polgári kapitalista pártok a marxizmus ellen fordultak, a munkásosztályt támadták. Lényegében ugyanazt a materialista világképet képviselték, mint maga a marxizmus, csak más variációban. Ezért a polgárság képtelen volt leverni a marxizmust. Nem egy társadalmi osztály, hanem egy nemzeti mozgalom lehet csak képes végrehajtani ezt a feladatot.

A Nemzetiszocializmus marxizmus ellen folytatott küzdelme sosem a dolgozó ellen, hanem a dolgozóról szóló, és a dolgozó érdekében folyó küzdelem volt. Ezért a mi Vezérünk mindenek felett a marxista pestis ellen harcolt. Küzdelme győzelemmel végződött. A Nemzetiszocialista forradalom elpusztította a marxizmust. Az SA támadása alatt ez a romlott doktrína összeomlott, mint egy kártyavár.

Vezérünk a marxizmus lerombolásának és kiirtásának segítségével megteremtette Németország újbóli felemelkedésének előfeltételét.

Josef Göbbels: „Mi nem akarjuk eltörölni a magántulajdont; hanem általánossá akarjuk tenni azt.”

Adolf Hitler: „Azon a napon, amikor a marxizmus darabokra törik Németországban, a bilincsei örökre lehullanak. A történelmünk során sohasem az ellenfelünk ereje miatt szenvedtünk vereséget, hanem mindig a saját bűneink és a saját táborunkban lévő ellenségek miatt.”

Adolf Hitler: „A nemzetállam legfőbb célja ezért azon alapvető faji elemek megtartása, amelyek a kultúra átadójaként egy magasabb rendű emberiség szépségét és méltóságát hozzák el.”

További olvasmányok:

Lásd többek között: Adolf Hitler: Mein Kampf, főként I. kötet – 5. és 10. fejezet; II. kötet – 2, 3, 4, és 10. fejezet.

Otto Bangert: Német forradalom.

Josef Göbbels: A németek forradalma: a szellemiség forradalma.

* Karl Marx apja egy rabbi fia volt, és a családi nevüket, vagyis a Mordechai-t Marx-ra változtatta. A „Mardochei” írásmód csak néhány forrásban jelenik meg, a Mordechai sokkal elterjedtebb, például John Spargo 1910-es „Karl Marx élete és munkája” című könyvében is így írják.

Kategória: A kommunizmus halála | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.