Charles Baudelaire – A Sátán litániája

Óh, te legdélcegebb angyal, és legtudósabb!
Megcsalt isten, kinek himnusszal nem adóznak:

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Száműzés hercege, te bántott, büszke úr,
kinek levert erőd mindegyre megujul,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Titkok királya te, és mindenek tudója!
te, földi bánatok bizalmas gyógyitója,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Te, ki a páriát, s a poklos, bús rabot
a kéjben édenek izére oktatod:

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Te, ki a vén Halált ölelve, durva dámád,
nemzetted a Reményt, bájos és balga lányát:

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Kitől a lázadók szemének lángja kél,
mely egy vérpad körül egy népet elitél,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Te, ki tudod hogy a Féltékeny Úr a drága-
követ hol dugta el földbe és éjszakába:

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Te, ki az Arzenált látod a föld alatt,
hol az Ércek nehéz népei nyugszanak:

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Kinek széles keze a háztetőkön alva-
járó előtt a tárt mélységet eltakarja,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Ki késett borivók vén csontját, mely fölött
a vad ló tipor át, puhává bűvölöd,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Te ki, hogy elcsitítsd a bénát és unottat,
ként és salétromot keverni tanitottad,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Te aki, mint ravasz cinkos, a gaz s konok
Krőzusok homlokán bélyeged megnyomod,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Ki titkos ujjal érsz szivéhez és eszéhez
a lánynak, mig csupán sebre és rongyra éhez,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Üzöttek botja, vágy lámpása, lobogó!
sötét tervekben és bitónál gyóntató!

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Jó nevelő nekünk, kiket a földi Éden
kertjéből az atya kiűzött vak dühében:

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

 

IMÁDSÁG

Dicsőség s tisztelet, Sátán, hol nem lakol
többé, a Menny magas felhői közt, s Pokol
mélyeiben, ahol örökre csöndben álmodsz!
Add, hogy heverve, míg mellettem, mint egy árboc,
a Tudás fája nyúl, veled legyek ha majd
lombja fejed fölött, mint új Templom, kihajt!

Kategória: Versek | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s