Elektromosság

2006. márc. 7, kedd

Lehetséges hogy ha sok haladó meditációt csinálok, elektromos kisülések érnek bizonyos dolgoktól elég sűrűn? Sok energiameditációt csinálok, főleg elementálisakat, és azt vettem észre, hogy naponta többször megráznak különböző tárgyak.

****

Igen, köszönhetően annak, hogy megemeled az érzékenységedet és a bioelektromosságodat a meditációk segítségével. Én évek óta tapasztalom ezt, még ateistaként is éreztem, mert dolgoztam a csakráimon, és erő-meditációkat csináltam (habár alacsonyabb szinten mint Sátánhoz fordulásom óta), illetve jógáztam és harcművészeteket is gyakoroltam.

Elég intenzíven érzem az energiát. Évekig felébredtem az éjszaka közepén, és éreztem az elektromos eszközöket ahogy átkapcsoltak vagy ki/be kapcsoltak, a digitális óra számváltásait, stb. Ugyanez volt a telefoncsörgéssel – szinte sokkolt. Már megszoktam. Ez a zajra is érzékenyebbé fog tenni.

Mindez szükséges, és ezzel olvasni is tudunk mások gondolataiban, mivel a gondolatok elektromos impulzusok. Elég érzékenyek vagyunk, hogy felvegyük őket.

Van egy emberi barátom aki Sátánista, és nagyon közel állok hozzá az asztrál-síkon. Gyakran felkelt mikor munkába készülődik a kora reggeli órákban, hogy meglátogathassuk egymás telepatikusan amíg még nincs akkora zaj. Mikor ezt csinálja, a fentiekhez hasonló áramütéseket érzek, és felébredek. Ez a harmadik személ történik ha valakit érdekel. Néha még fénygömböket is látok a harmadik szememmel mikor felébredek.

Forrás: http://www.666blacksun.com/Intro_Sermons.html

Kategória: Sátán prédikációi | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s