Hogyan birkózzunk meg a keresztény pszichikus támadásokkal

2006. február 14, kedd

Valamit mindenkivel meg kell osztanom. Megjegyzem ez nem mindenkinek szól, mert némileg haladóbb dolog, és a hatékonyságához meditálnod kell, illetve kontrollálni az elmédet. Megkérdeztem Sátán Atyánkat, hogy minden csoportban közzétegyem-e ezt, és ma reggel megkaptam tőle a szabad jelzést, mikor az elfogadásra váró üzeneteket olvasgattam. Észrevettem, hogy van egy katolikus pap a tinicsoportban, aki elég hülye ahhoz, hogy azt higgye, Sátánt gyalázó üzenete át fog menni a rostán. Több gyerek is pszichikus támadásokról panaszkodott az elmúlt időben. Most már tudom miért.

Természetesen az idióta keresztény állat mit hozott fel? A Sátánizmus dühét és gyűlöletét. Ez a spirituálisan süket és vak imbecil túlságosan buta ahhoz, hogy lássa, ez Isten haragja. SÁTÁN AZ ISTEN!!!

“Nincs más Isten csak én.” “Tudván ezt ki merné imádni a Korán és a biblia hamis isteneit?”
– Sátán, a Quret al-Yezid-ből

Miközben ezek a 2 számjegyű IQ-val rendelkező egyének egy kitalált entitást imádnak akit teremtőjüknek tartanak, nem tartózkodnak attól sem, hogy fizikailag is megtámadjanak minket, zaklassanak, tömegesen lemészároljanak (inkvizíció), és lelkileg is zaklassanak, hogy higgyük el a hazugságaikat.

Múlt vasárnap a kovenem egyik tagja elpanaszolta, hogy az elmúlt két napban zaklatták a keresztények. A keresztény exneje, aki nem más mint egy ribanc aki kihasználta, azért imádkozott, hogy visszakapja őt. A férfinak van egy menyasszonya aki Sátánista, és nagyon boldog vele. Mindketten a kovenem tagjai. Felhívott, és elmagyarázta, hogy intenzív lelki zaklatást tapasztal (sokunk számára ez nem új dolog vasárnaponként).

Először is itt most energiával van dolgunk. Ahogy az energiát küldeni, úgy visszaküldeni is lehet a feladónak, feltéve, ha az ember elég fejletten tudja manipulálni az energiát. Habár ez nem annyira nehéz dolog. Csak koncentráltnak kell lenni.

Megmondtam neki (ő már fejlett), hogy gyűjtse össze az összes keresztény energiát, és sűrítse egy gömbbe. Aztán mondtam neki, hogy vizualizálja az exnejét, és nyissa ki a harmadik szemét. Ezt úgy tudta elérni, hogy vizualizálta ahogy kinyílik (nagyjából pénzérme méretűre), és fényesen ragyog, aztán fogta a mocskos szürke gömböt, és belevágta a harmadik szemébe, keresztül a kibaszott agyán. Később felhívott, és elmondta, hogy a támadások azonnal megszűntek, és gyönyörű, könnyed érzés lett rajta úrrá, mint addig még soha, mintha egy hatalmas terhet vettek volna le a válláról. Ezenkívül sok hírvivő Démont (a denevérszárnyú, vörös szemű Démonokat) küldött rá a gyülekezetre. Úgy tűnik, élvezik ha zaklathatják a keresztényeket, és csodálatos barátokká válhatnak, habár amennyire tudom, nem beszélnek.

A lényeg – nem kell eltűrnünk a szemét baromságaikat. Mi a saját dolgunkkal törődünk, nem térítünk és nem zaklatunk másokat, és mégis sokunkat állandóan megtámadnak.

A tinédzserek, akiknek el kell viselniük hogy SZABAD AKARATUK ELLENÉRE elhurcolják őket a templomba minden vasárnap (vagy még rosszabbat), használják ezt az időt arra, hogy pszichikailag megtámadják a papot. Vizualizáld a kis hírvivő Démonok tömegét, és figyelj mi fog történni a templomban. Meg fognak jelenni, és az energia a templomban enyhén szólva is a spirituális gyötrelem kaotikus légkörét fogja felvenni. Támadd meg velük a papot a prédikáció közben, és csupán heccből figyeld hogy mit csinál. Próbálj annyi lelki zavart kelteni amennyit tudsz, aztán ülj, és figyeld a műsort.

Az anyám elmondta nekem mikor még kicsi voltam, hogy olvasott egy emberről, aki nagyon erős lelki hatalommal született. Természetes képessége volt arra, hogy belelásson az emberek fejébe, és akár azt is meg tudta csinálni, hogy azt mondják, amit ő akart hogy mondjanak. Gondolj bele milyen jót szórakozhatsz ezzel a képességgel a templomban. Gyakorold a pirokinézist a templomi gyertyákkal. Tisztítsd meg az aurádat, és gyűjtsd össze a mocskos energiát egy golyóba, és csapd bele a pap harmadik szemébe, s lásd, milyen erős vagy! Ez egy jó módszer arra, hogy ezt tudatosítsd magadban. Gyakorolj a keresztényeken. Ily módon másra koncentrálsz, és nem kell folyamatosan küzdened az ellen, hogy a keresztény baromságokat és hazugságokat hallgasd. Az égetéseknek vége van. A pszichikai hadviselés ellen semmit nem lehet tenni. Ha megpróbálnak meggyanúsítani valamivel, nézd hülyének őket. Soha ne ismerj be semmit.

Ha olyan lelki támadásokkal kell megküzdenünk, aminek nem ismerjük az eredetét, kérjük meg kis hírvivő barátainkat, hogy továbbítsák az energiát a küldőnek. Továbbítani fogják.

Zárszóként reagálni szeretnék arra, hogy a keresztények kritizálják a Sátáni metál zenét, és a durva szövegeket. Ez csak az én szempontom. A férjem mesélt nekem néhány éve a skinhead zenéről, és hogy a dühöt és haragot fejezte ki. Igen. A művészet, legyen az festészet, zene, szobrászat, tánc, színészet, mind kifejező módszer. Kifejezhet szeretetet, romantikus érzéseket, bánatot, gyűlöletet, haragot, békét, akármit. A művészet egy emberi kifejezési mód. Habár sok metál-előadó arra használja a Sátáni témát, hogy pénzt és hírnevet szerezzen magának, mégis mondanak valamit.

Isteneink, akik keményen dolgoztak és segítettek az emberiségnek, évszázadokig meg voltak kötve, démonizálták, káromolták őket, és aljas, embergyűlölő szörnyekként mutatták be őket. Teremtő Istenünket, Sátánt egy kitalált entitással helyettesítették, akit több mint 18 Eredeti Istenből loptak, akik egy fáról lógtak (pl. Odin). Ez a keresztre feszített hasztalan szarzsák egy hatalmas, sértő pofon Isteneink és népünk számára. A Jézus (yeshua) jelentése: “neve törlődjön el”.

IGEN, SÁTÁN NAGYON DÜHÖS, ÉS AZ ISTENEINK IS!!!

A metál zene Isten Haragjának az egyéni előadó általi kifejezése. Őt elátkozták, káromolták, és aljas szörnnyé változtatták, minden rosszat neki tulajdonítottak, miközben végig az ellenség tette ezt velünk, teremtését ellene fordították, és igen, Sátánnak nagyon is megvan a véleménye. Ajándékait az emberiségnek mint például az egyiptomi kabbalát, eltorzították, és a kitalált, tehetetlen, értéktelen szardarabnak tulajdonították, aki egy rohadó facölöpről lóg, illetve kitalált apjának, jehovának.

Jelenleg egy olyan oldalon dolgozom, ami felsorolja a Sátáni együtteseket, amiknek Sátáni szövegeik vannak, és ezt azoknak szánom, akik szeretnek Sátánról szóló zenéket hallgatni. A JoS Rádión van már jó néhány szám.

Forrás:   http://www.666blacksun.com/Intro_Sermons.html

Kategória: Sátán prédikációi | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s