Az egyiptomi kabbala

Úgy találtam, a csakrák kinyitásához szükséges formulák az egyiptomi kabbalából származnak. Ez a kántáláshoz kapcsolódik; egy csakrához több kántálás is tartozik, és minden csakrának különböző mágikus felhasználási módjai vannak, amik a meditáció során alkalmazott fókusznak, kántálásnak és szándéknak felelnek meg. Vannak kombinációk, mikor kettő, három, vagy akár több csakrát használunk egyszerre meghatározott célok elérése érdekében.

A negyedik dimenzió valódi jelentősége után is kutatok. Főleg a szinesztéziával kapcsolatban, amikor az ember egyszerre két érzéket él meg.

LINK

A szinesztézia okkult szempontból a psziché és a lélek haladó fejlettségét jelzi, nem különben a veleszületett tisztánlátástól vagy más képességtől, amit egymás utáni életekben fejlődött ki.

“A kabbalisztikus meditációval (a valódi erő) négy érzéket kell megtapasztalnunk minden egyes meditációnál. Ha a négyszeres kulcsot használjuk, a betűket kabbalisztikusan, a tudatunkkal kell kiejteni, pl. a koncentrációnkat, a szellemünket, az asztrális, és az anyagi testünket is használva. A kabbalistának ezért tudatában kell lennie eme három létezési formának a saját testén belül.”

(A fizikai test a negyedik).

A fenti magyarázat nem más mint a mágiával való munka.

A valódi négyszeres név az “ENKI”. Minden egyes betű egy elemet jelképez. Láttuk hogy a YHVH egy hazugság, egy csalás, mert a “Yod He Vau He”-ben két “He” található, ezért nem a négy elemet jelképezi. Egy hazugság az emberek megtévesztésére. Ráadásul a zsidó “élet fája” egy másik hazugság és megtévesztés, mivel a az igazi kabbala a numerológián alapul, és minden számot redukálni lehet 1-9 számokra. A 10 már nem fér bele, mivel ha redukáljuk, 1 lesz belőle. A skandináv életfa a Valódi Életfa, mert a 9 világot jelképezi.

Az “ENKI” Sátán Atyánkat képviseli, mindegyik betű egy elemnek felel meg, és Enki száma a 4. Sátán/Enki a Föld ura, és a Földhöz tartozó száma a 4-es. A “YHVH” nem csak egy hazugság, de sértő Sátánra nézve. A 13 Sátán egy másik száma – 1+3 = 4.

A négy betű mindegyikével való munkában rúnákat használjunk.

Ezt a témát alaposan tanulmányozom, és Azazel bőven ellát tudásanyaggal, mivel ez másképp nagyon bonyolult lenne. Bele fog telni egy kis időbe.

Javaslom mindazoknak akik bele akarnak mélyedni az egyiptomi kabbala gyakorlatába, hogy kezdjenek meditálni a csakráikon, először különböző dimenziókat használva, de egyszerre egyet. Például meditálj a szellemeden (az aurádon, az ANKHon), miközben egy meghatározott csakrát vizualizálsz, illetve kántálsz. Így több mint az agyad 10%-át használod. Azután meditálj az asztráltesteden, a KA-n. Azután meditálj a lelkeden, a BA-n. A standard kundalini csakrameditációk csak a fizikai énen való meditációra jó. Az én további három aspektusára is kiterjesztve a tudatunkat hatalmat szerezhetünk. KA BA ANKH = “Kabalah”

Ezután rátérhetsz a kettőn, hárman, majd egyszerre négyen való meditációra: lélek, szellem/aura, asztráltest, fizikai test. Gyakorlat teszi a mestert. Úgy hiszem ez a negyedik dimenzió elérésének jelentősége, és a “Samadhi” jelentése. A fejlődés során, ha rúnikus meditációt is beiktatunk, növeljük az erőnket. Itt vannak a rúnák, amiket Azazel adott meg nekem, mindegyik egy adott csakrához kapcsolódik, és egy kicsit ez megijeszt engem, de még csak szóban tanulom a dolgot.

LINK

LINK

Minden csakrához különböző kántálást használhatunk. Próbálok a saját tanulásommal párhuzamosan mindenkit tájékoztatni, mivel az én felelősségem hogy mindezt a tudást megosszam, ugyanis ez az amit Sátán akar tőlem, vagyis hogy érthetően, angolul közzétegyem a tudást, a sok felesleges baromság nélkül.

Hogy még jobban hangsúlyozzam a kabbala egyiptomi eredetét, elmondom részletesen is:

Az egyiptomi vallás három külön részre osztotta azt, amit mi szellemnek vagy léleknek hívunk: ez a három a KA, a BA, és az ANKH. Az egyiptológusok a KA-t (amit két felemelt kar jelképez) úgy jellemzik, mint az egyén “életerejét”, vagy “spirituális ikertestvérét”. A fáraóknak több ka-juk is lehetett, az egyszerű halandóknak csak egy. A “KA” az ember fizikai testének éteri másolata, az embernek a szelleme vagy képe a mostani vagy a közvetlenül ezelőtti életben. A “BA” a lélek. A léleknek nincs köze a test kinézetéhez, mivel az életek során testről testre vándorol. A fáraóknak, akik nagyon közel álltak az Istenekhez, azért lehetett több ka-juk, mert valószínűleg elsajátították az alakváltás képességét az asztrális kivetüléseik alatt. Ez a képesség az ISteneké.

Az ANKH az életerő, az aura, a “fénytest”.

Forrás:  http://www.666blacksun.com/Intro_Sermons.html

Kategória: Sátán prédikációi | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s