Rúnák

2005. nov. 12. szombat

Azazel most tanítja nekem a rúnikus kabbalát. A kabbala nem zsidó eredetű. A zsidók az egyiptomiaktól lopták a kabbalát, és eltorzították. A héber betűk, amiket számos okkult társaság használ a szertartásaiban, mind hamisak, mivel a héber nyilván nem az eredeti írás vagy nyelv. Mint ahogy a kereszténység a régi vallások helyébe lépett, úgy a héber is.

A rúnikus kabbala elveszett, pedig az a kulcs a rúnák használatához. A druidák széles körben használták a rúnikus kabbalát. Az inkvizíció során mindegyiküket lemészárolták, és a rúnák használatáért halálbüntetés járt.

Ahogy azt korábban is említettem, a rúnák a csillagképeken alapulnak, és úgy hiszem, ez volt az eredeti írás. Sok szempontból hasonlítanak az ékírásra. A vonal a csillagképek bolygóit köti össze.

Érdekes, de múlt héten a szinesztéziáról beszéltünk. Annak fényében amit múlt éjszaka tanultam, a szinesztézia több mint az érzékek variációja az agyban. Ez fontos a rúnákkal való munkában, és sokunknál ez korábbi életeinkből jön. Minden rúnának van egy meghatározott színe. Azazel elmondta nekem, hogy mikor a rúnákon meditálunk, láthatjuk a színüket. Azt is említette, hogy a rúnáknál különbözhetnek az egyénileg látott színek. Fontos hogy minden rúnán meditáljunk.

A rúna energiáját azután invokáljuk, evokáljuk, irányítjuk, stb. Azazel arról is beszélt, hogy a YHVH egyáltalán nem egy lény, hanem a négy elem képviselője. Ezt is csak ellopták és judaizálták, mint minden mást. Nincs szükség „jod-he-vau-he”-re, és semmi más baromságra. A valódi erő a rúnákból nyerhető nem holmi héber szarságból. A zsidók korrumpálták, kihasználták és megszentségtelenítették a kabbalát, és azt állították, hogy az övék. A kiejtés különben is főleg torokhangokból áll, és kevés angol nyelvű fogja helyesen használni mikor a népszerű könyveket olvassa.

A Dzsentil (nem-zsidó) embereket, például a Druida papokat, akiknek birtokában volt a tudás a valódi kabbaláról, aljas módon halálra kínozták és lemészárolták.

El fogom mondani amit itt tanultam. Valaki ebben a csoportban írt arról, hogy a rúnákkal dolgozik, és arról, amit az egyik Démon mutatott neki, és ez kiváló. Sajnos elfelejtettem ki vagy, de amit a Démonod mutatott neked, az nagyon is helyes. A szín – emlékszem zöldet mondtál -, az alak, az energia invokálása… Ez a valódi kabbalából származik.

A kabbalával való munkához javasolt, hogy fejlesszük ki a szinesztéziát. Amint mondtam, néhányunk ezt már előző életeiből magával hozta. Ez a meditáció segít.

Fontos hogy türelmesek legyünk.

Bardon azt állítja könyvében, a „Kulcs a Valódi Kabbalához”-ban, hogy csak iránymutatást ad, és ha valaki már elég fejlett, rá fog érezni. A Démonok tudnak minket segíteni. A példák angol betűkkel vannak megadva, de az igazi erő a rúnákban rejlik, mivel ők alkotják a valódi kabbalát.

Itt egy másik fontos link a Futhark egyiptomi eredetéről.

A következő egy kivonat „Az igazi Kabbala kulcsa” című könyvből:

Az első lépést a normális, nem a héber kabbalisztikus ábécében lévő gyakorlatok leírásával kezdeném, legelőször is az “A” betűvel, amit a kabbalista ászanában ülve, vagy állva is gyakorolhat. Az “A” betű színrezgése világoskék. A gyakorlás módja az egyéntől függ, és – ahogy már említettem – egy ülő ászana, vagy álló pozíció felvételével is meg lehet valósítani.

Az “A”-t hosszan kell kiejteni, és közben el kell képzelni, hogy világoskék színt vesz fel, és a szín az egész szobára kiterjed. Némi gyakorlás után nem csak az egész gyakorlószobát fogod megtölteni ezzel a mentális “A”-val (aminek a világoskék színe úgy ragyogjon mint a Nap), hanem az egész világegyetemet.

A gyakorlott mágus nem fogja nehéznek találni ezt a gyakorlatot, mivel már megtanult dolgozni az elemekkel és a fénnyel. Ha ezzel a gyakorlattal némi jártasságra tettél szert, és bármikor ha kiejted az “A” betűt a lelkedben, világoskék fény tölti meg az univerzumot, átléphetsz a következő gyakorlatra. Ez magába foglalja az “A” betű testedbe, mikrokozmoszodba, stb. való mondását, és az egész tested megtöltését (amit üres térnek kell elképzelned) a világoskékre színezett “A” betűvel.

Ha már megfelelő gyakorlatot szereztünk ebben, megtanuljuk kiejteni az “A”-t a harmadik szemünk előtt is, hogy megtöltse az egész világegyetemet a világoskék színrezgéssel. Most tanuld meg ennek az ellentét, pl. az egész univerzumot lásd világoskék fényben, és tudd hogy ez az “A” betű, majd lélegezd és szívd be a testedbe vagy a mikrokozmoszba, amely olyan mint egy üres tér.

Alaposan meg kell ismerned a beszéd deduktív és induktív módját mind a szádat, mind az egész testedet használva. Ezekben a gyakorlatokban a betűt sosem az anyagi világban mondod ki, az egész folyamat a lelkedben játszódik le, vagyis az elmédben.

Amint elegendőt gyakoroltad ezt, sikeresen tudod majd összegyűjteni vagy szétoszlatni a fényt az univerzumban, hasonlóan ahhoz, ahogy azt az első könyvemben leírtam (Az igazi beavatás útja). Ebben a gyakorlatban megtanulod hogyan kell kiejteni egy betűt, jelen esetben az “A”-t, s közben spirituálisan egy meghatározott formát adni neki. Elképzelheted, ahogy az egész univerzumot világoskék fény tölti meg.

Az “A” betű kiejtésekor a világoskék szín olyan méretet és formát fog felvenni, amilyet akarsz.

Ebben az intellektuális formáló folyamatban először elképzelhetjük az “A”-t mentálisan többször egymás után, majd minden ismétlésnél intenzívebbé tehetjük az elképzelt plasztikus színt, amíg a kívánt formát fel nem veszi. A valódi alak kérdése nem fontos.

Hogy milyen alakba sűríti a világoskék színt (gömb, láng, felhő, vagy bármi más), az egyedül a tanulótól függ. Mindenesetre meg kell tanulnod összesűríteni a betűt a megfelelő színben a képzelőerőddel, megformálni a mikro- és makrokozmoszban, és később feloldani. Ezen sűrítési folyamat által meg fogod tanulni, hogyan kell a a betűnek megadni a hozzá illő dinamikát és kiterjedési erőt. A kabbalista fel fogja ismerni, mennyire fontos ez, ha már megtanulta, hogyan kell egy formulát dinamikus munkára bírni.

Ha a kabbalista mesteri szinten elsajátítja az “A” betű gyakorlatait a leírt módon, a következő betűhöz léphet. A gyakorlat ugyanaz, ezért nem fogom megismételni, viszont megadom a színrezgést minden betűhöz.”

Forrás: http://www.666blacksun.com/Intro_Sermons.html

Kategória: Sátán prédikációi | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s