Hálánk kimutatása az Isteneknek

A grimoárokban azt állítják, hogy mikor a pogányok Isteneket idéztek, vagy a tiszteletüket juttatták kifejezésre, 9 láb átmérőjű kört használtak, áldozatként pedig húst és vért, DE ebből semmi, ismétlem, semmi nem igaz. Ez tiszteletlen, istenkáromló, és beteges. A mi vallásunk egy életszerető vallás, nem használunk köröket, és semmilyen körülmények között nem áldozunk. Ez egy kitalált hazugság, amit a kereszténység alkalmaz az Istenek befeketítésére.

A következőkben megmutatjuk, hogyan tudjátok kifejezni hálátokat és tiszteleteteket az Isteneknek, mit tegyetek ha bármikor szükségetek van valamire. Az Istenek boldogan segítenek azoknak akik elkötelezettek feléjük, de tanácsos nem kérni a segítségüket, mivel jobban szeretik, ha megállunk a saját lábunkon és keményen dolgozunk. Mikor látják hogy szükségünk van a segítségükre, és erősek vagyunk, illetve eléggé tiszteljük őket ahhoz, hogy ne könyörögjünk vagy követelőzzünk, örömmel nyújtanak felénk egy segítő kezet.

Felajánlások

Amint azt a fenti bemutatkozásban állítottuk, a gyermekek és szüzek beteges lemészárlása, a kilenc láb széles körök, és a távozási engedély NEM tiszteletteljes módjai a nagyrabecsülésünk kifejezésének. Ezek beteges, kegyetlen és tiszteletlen dolgok. Mi életszeretők vagyunk, csakúgy mint az Istenek.

Az Istenek nagyon bölcs, spirituálisan fejlett lények, akik rendkívül boldogok, ha segíthetnek olyan elkötelezett embereknek, akik a fejlődést keresik, és a legmagasabb szintre akarnak fejlődni. Az Istenek remélik, hogy keményen fogunk dolgozni saját magunk fejlesztésén. A fejlődés ezen ösvényén a kezdőktől a mesterekig mindenkinek szüksége van segítségre. Mikor olyan helyzetek merülnek fel, amiknél az elkötelezett embernek szüksége van védelemre vagy segítségre, esetleg tudásra, válaszokra, tisztelettel megkérheti az Isteneket, hogy asszisztáljanak az ügyben.

Az életbe a boldogság keresése is beletartozik. Mindenkinek vannak szükségletei és vágyai. Mind arra törekszünk, hogy fejlődést, örömet, élvezetet és szabadságot érjünk el az életünkben. Legyen az érzelmi vagy fizikai/materiális, vannak olyan dolgok amik örömet hoznak az életünkbe. Vannak továbbá olyan dolgok, amiket az elkötelezettek kérnek, mivel Enki nem csak azt szeretné, hogy kemény munkával fejlődést érjünk el, hanem hogy élvezzük a szabadságot és az életet a végsőkig.

Mikor rituálékat végzünk, azért tesszük, mert nagyon is tiszteletteljes módjai az Isteneinkkel való kommunikációnak, legyen szó akár információszerzésről, védelemről, segítségről, illetve érzelmi vagy anyagi élvezetről. Az Istenek általában önként segítenek nekünk, nem is kell kérnünk. De akik szeretnének kérni valamit, tiszteletből és udvariasságból ajánljanak fel valamiféle ajándékot cserébe. A következőkben bemutatunk néhány olyan dolgot amit felajánlhatunk az Isteneknek egy rituálé során, mint tiszteletünk és köszönetünk jelét idejükért és energiájukért cserébe. Néhány ajándék csupán egyszerű gesztus, míg mások összetettebbek és időigényesebbek, attól függően hogy mit kértünk. Az egyszerűbbekkel kezdünk, amik nem drágák és elég szokványosak.

Gyertyák

A gyertyák egyszerűek és olcsóak. Sok helyen megtalálhatók, bár a fekete gyertyák egyre ritkábbak a kereszténység elnyomásának és irányításának köszönhetően. Van néhány New Age-típusú üzlet és weboldal, ami talán kínál fekete gyertyákat. Halloween (Samhain) környékén sok boltban lehet kapni őket, ezért jó ötlet ha ekkor feltöltjük a készleteinket, ha máshol nem találunk. A fekete a legjobb, de a kék és a vörös is elfogadható. Mikor egy adott Istennek szeretnénk felajánlani egy ajándékot, vegyük figyelembe, hogy az Isteneknek vannak meghatározott színeik, amik kedvesek számukra. A sötétebb színű gyertyák egyébként megteszik. A rituálék során a gyertyákat használjuk elsődleges fényforrásként, ezért mikor gyertyát választunk ajándéknak, gondoskodjunk róla hogy elkülönüljön a többi gyertyától, jelezvén, hogy ez egy különleges darab. Ha ezt az ajándékot választjuk, egyszerűen ajánljuk fel, hogy minden nap égetjük a gyertyát, amíg el nem ég. A napi gyertyagyújtásnál gondoljunk az adott Istenre, és hangosan vagy gondolatban mondjunk köszönetet. Ha gondoljuk, vehetünk egy másik gyertyát is, amit mindig az oltárunkon tartunk majd, vagy, ha egy olyan asztalt használunk amit a szülők vagy helyigény miatt el kell tennünk, égessük ezt a gyertyát egy másik, kijelölt helyen. Természetesen használhatunk vékony, vagy oszlopszerű gyertyákat is.

Füstölők

Egy másik általános és olcsó ajándék a füstölő. A füstölőket évszázadok óta használják a vallásban és a gyógyításban. A rituálé előtt és közben a terület megtisztítására használják, illetve az Istenekkel való találkozáshoz készítenek vele kellemes környezetet, továbbá meditációk és rituálék során egy bizonyos tudatállapot vagy hangulat beállítására használják. Ajándékként, a tisztelet jeleként is lehet használni. A füstölőt ugyanúgy ajánlhatod fel, mint a gyertyát. A gyertyákhoz hasonlóan a füstölőket is használjuk a szertartásokban, ezért ha ajándékként szeretnénk felajánlani, válasszunk olyat, ami valamiért kitűnik számunkra a többi közül. Rengetegféle füstölő közül lehet válogatni. Sok olyan van ami valamilyen fának az illatát próbálja visszaadni, ezeknek sokkal természetesebb az illata mint másoknak. Sok Sátánista vagy Boszorkányüzlet ajánlhat rendelésre készített füstölőt. A füstölő lehet pálcika vagy kúp alakú. A füstölők égetése különböző tartókban történhet. Egyszerűen csak válassz egy tartót, ami kiemelkedőnek tűnik számodra. A pálcák tartói különböznek a kúpok tartóitól. Gyújtsd meg a füstölőt, és minden nap égess el egyet, az adott Istenre gondolva, s megköszönve neki a segítségét.

Tetoválások

A következő ötlet tartósabb: egy tetkó! A legtöbb Istennek van egy sajátos pecsétje. A szigillumok alkímiai szimbólumok, amik az adott Istent jelképezik. Ajándékképpen magadra varrathatod az Isten pecsétjét, aki segített neked. Ez némi nyilvánosságot is ad az Istennek. Ez egy tartós kifejezése az elkötelezettségnek. Ha óhajtod, elmondhatod másoknak, mit is jelképez a tetoválás. Vagy, ha van valami másik jelkép ami az adott Istent reprezentálja, például valami a sumer mitológiából, vagy valami más Sátáni szimbólum, azt is felajánlhatod. De persze csak akkor, ha kapcsolódik ahhoz az Istenhez aki segített neked, vagy az Istenekhez általában.

Nyilvános felajánlások

Egy másik jó ötlet a nyilvánosság felajánlása. Ne próbáld például szórólapokon terjeszteni a nézeteidet vagy bármi hasonló módszerrel. Ha akarsz, írhatsz valami személyeset, mi pedig elhelyezhetjük az oldal “Mondj te is valamit!” részében.

Személyes ajándékok

Ajándékot saját kezűleg is készíthetsz. Semmi nem teszi boldogabbá az Isteneket egy saját magad által alkotott ajándék. Valami személyes. Ilyenkor saját tudásodat és tehetségedet használod fel, ahelyett hogy valami előre elkészítettet vennél. Lehet egyszerű és bonyolult ajándék is. Például készíthetsz saját gyertyát ahelyett hogy vennél egyet. Ha valamit saját kezűleg készítesz, többet adsz bele a saját energiáidból, ettől lesz személyes, és erős. Válassz színt. Keverj színt. Csinálj különböző alakokat, méreteket, legyen saját tervezésű. Ezután elégetheted a gyertyát a fent leírtak szerint.

Ha zenész vagy, ez egy különleges dolog az Istenek számára, mivel ők imádják a zenét. Mindegy hogy húros, vonós, billentyűs, stb. hangszeren játszol, írhatsz nekik egy számot. Írj egy saját dalt.

Ha tudsz gitározni és énekelni, írj saját dalszöveget és hozzá gitárkíséretet. Ha nem tudsz énekelni, egyszerűen szerezz egy instrumentális darabot, vagy fordítva. Mikor rituálét végzel amiben kérni szeretnél valamit, a kérésedbe foglald bele, hogy van egy darabod, amit a szertartás után szeretnél eljátszani nekik. A rituálé lezárása után eljátszhatod a darabod. Vagy, ha a számítógépeden van zenerögzítő program, felveheted vele a számot, és lejátszhatod nekik. Ne szégyenkezz ha kicsit elrontod, ők megértik, nem fogják felróni neked. Emlékezz, ennek a zenének nem kell keménynek vagy Sátáninak lenni, csak jöjjön szívből, fejezze ki az érzelmeidet.

Készíthetsz valamiféle művészeti alkotást is. Ha művész vagy, csinálhatod papíron, agyagból, festővásznon, stb. Felhasználhatod saját művészi képességeidet hogy valami olyasmit alkoss, ami kapcsolódik az Istenekhez. Ez lehet a pecsétjükkel kapcsolatos, lehet egy kép magáról az Istenről/Istennőről, vagy egy szimbólum ami hozzájuk köthető. Ajánld fel ezt ajándékképpen a rituális leveledben, aztán az ajándékot akaszd az oltár fölé, vagy tedd az oltárra.

Írhatsz egy költeményt is. Ha van tehetséged a famunkához, ezt felhasználva is alkothatsz számukra valamit. Ha értesz a konyhaművészethez, készíthetsz nekik egy ínyenc fogást. Néhány Isten szereti a húst, míg mások vegetáriánusok. Így vagy úgy, akár egy lakomát is készíthetsz nekik, desszerttel. A rituáléban ajánld fel ajándékként, aztán hagyd az asztalon vagy az oltáron a számukra. Tipp: Enki imádja a rostélyost, a sült burgonyát és a túrót. Enlil szereti a rostonsült csirkét! Ezek csak példák arra, hogyan tudod a saját tudásodat vagy szenvedélyedet ajándékként felajánlani. Légy kreatív!

Felajánlhatsz whiskey-t, bort, vagy valamilyen rumot. Néhány Isten kedveli a szeszes italokat, de a legtöbbjük számára ezek “mérgek”. Ezt is a rituáléban kínáld fel, aztán hagyd nekik ott az asztalon az éjszakára.

Ha kreáltál valamit amit szeretnél megosztani másokkal is, írd be a fórumba, vagy írd a “Mondj te is valamit!” részbe, illetve ha túl félénk vagy egyből oda írni, küldd el Shadderfer Főpapnak vagy Nyuushin-nak a fórumban, privát üzenetként.

Kívánt felajánlások

Az Isten számára akitől segítséget kértél, olyan ajándékot is adhatsz, amit ti ketten beszéltek meg. Néha, mikor felajánlasz valamit, az Isten vagy Istennő méltányolni fogja azt, de jobban szeretne valami mást cserébe. Például inkább egy kis nyilvánosságot szeretne egy gyertya helyett. Vagy hogyha segítenek egy ügyben, információt adnak, segítenek kifejleszteni egy képességet, cserébe kérhetik, hogy használd fel az információt vagy a képességet olyan módon, ahogy ők szeretnék. Ez olyasvalami amiben nem tudok segíteni, mivel rengetegféle dolog lehet, és ez közted és az Istenek között dől el.

Ahogy fent olvastad, sokféle ajándékot adhatunk az Isteneknek tiszteletünk és nagyrabecsülésünk jeleként. Az Istenek élvezik a velünk való munkát, és segítenek minket utunkon, legyünk kezdők, haladók, vagy akár mesterek. Fontos, hogy mindig adjuk meg a legmélyebb tiszteletet. Az Istenek a barátaink, és nem szabad nekik parancsolgatni vagy utasítgatni őket, mint ahogy azt a grimoárok többsége állítja. Nem azért vannak itt, hogy parancsszavunkra várva azonnal ugorjanak, bármit is kérünk. Sokszor, ha látják hogy keményen dolgozunk és meg akarjuk oldani a felmerülő problémákat, boldogan fognak segíteni, és még csak kérnünk sem kell.

Ezeket az ajándékokat egy Hálaadó rituálé keretein belül is felajánlhatod. Ekkor nem kérsz semmit, csak köszönetet mondasz az Isteneknek, és felajánlasz egy ajándékot, pusztán azért, mert jól esik így cselekedni. A legtöbb ajándékot rituálén kívül is odaadhatjuk. Elég ha kiteszed az ajándékot egy erre kijelölt helyre, és hangosan vagy a fejedben elmondod, hogy ezt most az Isteneknek általában, vagy egy meghatározott Istennek ajánlod fel. Ezután hagyd ott. Ha valami jó történik napközben, egyszerűen gondolj az Istenekre, és mondj egy nagy “Köszönöm!”-öt és egy nagy “Éljen Enki!”-t a fejedben, bárhol, bármikor! Természetesen a rituálék formálisabbak és tiszteletteljesebbek, és azt mutatják, hogy hajlandó vagy többletidőt- és energiát fordítani a velük való kapcsolatra.

Az ajándékok lényege a tiszteleted kimutatása. Köszönet- és hálakinyilvánítás, illetve pozitív kapcsolat kiépítése barátainkkal, az Istenekkel. Nem kell félni tőlük, nem kell tartani attól hogy megközelítsük őket. Az újak tétovázhatnak, és kíváncsiskodhatnak, hogy hogyan dolgoznak az Istenek az emberekkel. Egészen addig amíg jó a hozzáállásod, keményen dolgozol (még ha csak egy kicsit is naponta), és tiszteletteljes vagy, nincs miért aggódnod. A legtöbb Istennek pokolian jó humorérzéke van, és élvezik amit csinálnak.

*** Ha bárkinek van ötlete más ajándékokat illetően, vagy már adott is, illetve ha pozitív kapcsolata van bizonyos Istenekkel/Istennőkkel, és ismeri a kedvenceiket, nyugodtan ossza meg a többiekkel a fórumban. Szívesen hallanánk és méltányolnánk a személyes hozzájárulásotokat, amivel segítetek másoknak ezen a területen.

Forrás: http://enkiea.org/index/dedicated.html

Kategória: Démonok | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s