A spirituális hadviselésről

[Azokról, akik csak magukkal törődnek, és a Sátánizmust csak az én vallásának tartják, magát Sátánt figyelembe sem veszik]
“Ők nem érdekesek számomra.” – Sátán

Olvastam cikkeket amiknek a szerzői grandiózus ötletekkel bombázta az olvasót arról, hogy milyen lesz csatlakozni a Pokol Seregeihez a halál után; “átkelve a Styx folyón, és a túloldalon beállni a Pokoli hadrendbe.” Ez nem így működik. A harc itt és most történik, a föld nevű hadszíntéren. 2005. április 30-án, Beltane éjjelén Sátán hosszasan beszélt nekem erről. Nemrég minden pokolbéli lélek reinkarnálva lett, és itt a Földön csatlakoznak a Pokol erőihez. Ez egy kibaszott háború!

A keresztények évszázadokon keresztül fáradhatatlanul támadtak minket, és ezt teszik mind a mai napig. Addig üldöztek minket, hogy már nincs lehetőségünk a nyilvánosság előtt Sátáni imádatunkat kifejezni. Sokszor el kell rejtetnünk a hitünket és praktikáinkat mások elől hogy megtarthassuk az állásunkat, elkerüljük a nagyobb összecsapásokat a családunkkal, és elkerüljük az üldöztetést és megaláztatást. Egyre kevesebb helyen lehet fekete gyertyákat és más Sátáni kellékeket beszerezni, illetve valódi Sátánista könyveket sem lehet kapni a fősodrású boltokban, amiket eláraszt a sok keresztény mocsok. Túl régóta tartjuk oda a másik arcunkat is. Itt az ideje hogy bosszúszomjasan és agresszívan visszavágjunk. Az égetéseknek vége, nekünk pedig megvan az erőnk.

A fundamentalista keresztények folyamatosan “Sátán megkötéséről”, “Démonok megkötéséről és megátkozásáról” meg hasonlókról kárognak. Csak beszélnek és beszélnek. Ideje megmutatnunk nekik, mi az *igazi* megkötés és átkozás. A boszorkányégetéseknek vége, és nem léteznek törvények a spirituális átkok és más pszichikus megtorlások ellen. Amit az elméd hatalmával teszel, a rituális kamrád magányában, az törvényes és szabad.

Sátán azt akarja hogy az ellenség veszítse el hatalmas energiaforrását, és pusztuljon el. Sátán megkért minden elkötelezett Sátánistát, hogy vegyen részt a spirituális háborúban. Csapatként kell dolgoznunk, és faltörő kosként támadnunk kell az ellenséget, fáradhatatlanul, pszichikus eszközökkel. Mindenki el tud végezni legalább egy rituálét, vagy fel tud építeni egy energiavonalat, és/vagy pusztító energiát irányítani az ellenség felé. Sokan akik igazán elkötelezettek vagytok, elvégezhettek egy rituálét, amiben felajánljátok szolgálataitokat Sátánnak harcosként, és elkötelezitek magatokat, hogy rendszeresen fogtok pszichikus pusztítást véghez vinni az ellenség soraiban. Kovenek is csinálhatják ezt, és minél több ember vesz részt benne, annál nagyobb hatalom összpontosul a kezükben.

Fontos hogy csendben és titokban dolgozzunk. Acélozzátok meg a szíveteket és az elméteket. Mint ahogy az egyiptomi Istenek mutatták nekünk, keresztbe téve a karjukat a mellkasukon – a szív és az emberi érzelmek sebezhetőek. Az ellenség ezt ki is használja. Ezért ábrázolják a názáretit általában széttárt karokkal. Az emberi érzelmek kihasználása az eszközük. Sosem szabad elfelejtenünk az inkvizíciót, és hogy mit tettek több millió ártatlan emberi lénnyel a keresztény uralom alatt.

Semmilyen emberi lény nem fontos annyira Sátánnak mint egy harcos. Sátán bőségesen meg fog jutalmazni, ahogy azt velem is tette. Itt az idő, és Sátán mindegyikőtöket arra kér, csatlakozzatok a küzdelemhez, kényszerítsétek térdre az ellenséget, és pusztítsátok el, pszichikus módszerekkel. A meditációk Sátán ajándékai. Sokunk életét jobbá tette. Ideje mindegyikünknek adni valamit cserébe hálánk jeléül. Minél többet teszel Sátánért, ő annál többet fog tenni érted. Minden harcos különleges figyelmet és rangot fog kapni a Pokolban.

Akik viszont az “élni és élni hagyni” filozófia követői, vagy nem veszik figyelembe az egyre növekvő keresztény problémát ami átkozza és megszentségteleníti Istenünket, ami olyan törvényeket iktat be amik elveszik a jogainkat és folyamatosan támad minket – azok meg sem érdemlik hogy Sátánistának hívjuk őket. Elég ha beírjuk egy keresőbe együtt hogy “spirituális hadviselés” és “Sátán”, és máris több ezer militáns keresztény weboldalt kapunk találatként, amik folyamatosan minket támadnak. Sokáig a legtöbb Sátánista odafordította a másik arcát is. Ezen változtatni kell.

– Maxine Dietrich Főpapnő

Forrás: http://www.666blacksun.com/Concerning_Spiritual_Warfare.html

Kategória: Spirituális hadviselés | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s