A Függetlenség Napja vagy “A Mennybemenetel?”

A Kozmikus Összeesküvés csúcspontja

[Úgy tervezem, a Luciferiánus Felszabadítási Front cikkeit is lefordítom, mert sok közös vonásuk van a Spirituális Sátánizmus elméletével, és rávilágítanak néhány érdekes tényre. Íme az első. – Nigel]

Több millió hívő várja az emberiség felemelkedését a felhők közé. Tudd meg az igazat arról, mi vár ott rájuk és miért!

Ahogy közeledik az ezredforduló, egyre nő a feszültség a nagy VÁLTOZÁSRA való készülődés miatt. A New Age követői arra várnak, hogy a jó szándékú idegen felülvigyázók adjanak egy lökést az emberiségnek az EGYSÉG következő dimenziójába való lépéshez a “Fotonövben”. A bibliahívők bezárkózva tekintenek fel az égre, várván a mennybemenetelt, mikor megváltoztatják őket, és felszállhatnak a felhők közé, hogy találkozzanak Jézussal. A legelterjedtebb nézet szerint: “Az ember ideje a Földön kiszámíthatatlan egyénként hamarosan hirtelen véget ér.” A hangszerelők akik az emberiség végzetének megváltoztatása mögött állnak, évszázadok óta készítenek fel minket az ügyeinkbe való közvetlen beavatkozásra.

A felemelkedés

Több száz beszámoló létezik olyan emberekről, akik azt állítják, üzeneteket kaptak idegen lényektől (közvetítőktől) akik az ember közelgő felemelkedéséről beszélnek. Akik bedőlnek ennek a propagandának, azok azt tanulták hogy ha az ember önzetlen, és elhagyja személyes ambícióit, a Kozmikus Tudatnak való meghajlás eredményeként magasabb létsíkra transzformálják át. A szeretet fényében élve és az EGY-et szolgálva az ember túllép ezen a fizikai világon, és spirituálisan fejlett lény lesz. A közvetített üzenetek közül sokban szó van egy “mentőhajóról”, ami majd föld körüli pályára áll, hogy a fedélzetre “sugározza” azokat akik önzetlenek és készek szolgálatba állni bolygónk földönkívüli “gondnokaival”. A közvetítők szerint az önkéntesek lelkének energiáját áthelyezik a mentőkabinokban lévő várakozó tárológubókba.

A mennybemenetel

A keresztényeknek azt tanították, hogy a végnapokban az életben maradt hívőket Jézus második eljövetelekor felemelik: “Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. ” (Thessalonikabeliekhez írt 1. levél, 4:17). A modern keresztények vitatkozik egymással arról hogy mikorra várható az elragadtatás, de a legtöbbjük egyetért abban, hogy pont úgy fognak felemelkedni a felhők közé, mint Jézus tette feltámadásakor. A biblia az elragadottak sorsáról is beszél, miszerint oszlopok lesznek az Új Jeruzsálem templomában.

Az átverés

Ahogy röviden megemlítettük a Szeplőtlen Átverés és a Bábel Tornya című cikkekben, az emberiség egy hatalmas összeesküvés áldozata, aminek célja fejlődésünk megakadályozása. Az idegen fajok évezredek óta kihasználják erőforrásainkat, kihasználták őseinket is, és folyamatosan megosztottak minket a vallással, nacionalizmussal, fajokkal, kultúrával és szexszel. Mi csupán egy birkanyáj vagyunk ezeknek az idegeneknek, és bármikor is próbáltunk fejlődni, egyénileg vagy technológiailag, megakadályoztak minket benne, hogy továbbra is rabszolgasorban maradjunk. Ironikus, de a keresztények nyíltan bevallják, hogy az ember bármilyen próbálkozása önmaga fejlesztésére Isten akarata ellen van.

Az Édenkertben is Isten akarata volt az, hogy az ember maradjon tudatlan, és ne tudja megkülönböztetni a jót a rossztól. Szó szerint véve ez egyenlő azzal, hogy Isten “robotokként” akart minket tartani, mivel a jó és rossz tudása pusztán az a képesség, hogy megkülönböztetjük az alternatív lehetőségeket, és a legjobbat választjuk, összehasonlítva a tetteink lehetséges következményeit egy standard értékhez viszonyítva. A keresztények úgy hiszik, egy kígyó megkísértette a tudatlan Évát azzal, hogy hazudott neki. Ebben az a poén, hogy a kígyó szavai semmiképpen sem tekinthetők hazugságnak, és éppen az Elohim (idegenek egy csoportja) volt az, aki be akarta csapni az embert, tudatlanságban tartva őt. Az Elohim elárulta, mi okból akarja tudatlanságban tartani az embereket:

“Lám, az ember olyan lett mint egy közülünk, tudván jót és rosszat: és most kinyúl és az élet fájának gyümölcsébe is belekóstol és örökké fog élni. Ezért az ÚR Isten kitaszította őt az Éden kertjéből…” – Mózes 1, 3:22-23.

Az Elohim (az Istenek) féltek hogy az ember fenyegetéssé válik az ő státuszukra nézve!

Ez további bizonyítást nyert az ő reakciójuk által, mikor az ember fejleszteni akarta önmagát: Bábel Tornyánál. Láttuk, mi történt mikor a lázadó Istenek segíteni próbáltak az emberiségnek, mikor emberi feleségeket vettek maguknak és velük háltak; (Mózes 1, 6:2) a többi Isten megpróbálta vízbe fojtani a már genetikailag fejlettebb emberi leszármazottakat a Vízözönben. Noé ideje után az ember épített egy várost, és bele egy űrhajó/repülő-kilövőállomást, amit az Istenektől lesett el. A biblia mindentudó “Istene” ekkor alászállt a Földre:

“…és látta a várost és a tornyot, mit az ember fiai építettek. És mondá az Úr: Lám, egy az ember, és egy a nyelve is; és ezt csinálják: és most már semmit nem lehet tőlük megtagadni, amit meg akarnak tenni. Menjünk le közéjük és zavarjuk össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás szavát.” – Mózes 1, 11:5-7

Az Istent ismét az ember fejlődése fenyegette, így félbeszakította az emberiség társadalmi fejlődését, hogy rabszolgaságban tartson minket.

A bibliában ismétlődően láthatjuk, mi történik akkor, ha az ember bármikor is megpróbálja jobbá tenni saját magát. Amit a legtöbb ember nem tud: Szodoma és Gomorra bűne nem a homoszexualitás volt, hanem A GENETIKAI KÍSÉRLETEK! Emberi/idegen hibridek egy csoportja újból kialakított egy bázist a Földön, és felszerelt egy genetikai laboratóriumot, hogy segítsen az emberiségnek felszabadulni az öregedés genetikai kötelékétől amit az Istenek programoztak a DNS-ünkbe. Mikor az Istenek ügynökei lejöttek a Földre hogy lássák, tényleg igazak-e a hírek a laboratórium létezéséről, Szodoma néhány lakója elindult hogy elfogja őket, és DNS-mintát szerezzen tőlük a kísérletekhez, amit a lázadók folytattak. Ekkor történt az, hogy elutasították Lót ajánlatát, vagyis két szűz lányát. Isteni DNS-re volt szükség, nem emberire. Miután a tömeg megtámadta a házat ahol Lót és az idegen ügynökök tartózkodtak, az ügynökök megvakították a tömeget egy szerkezettel, ami hasonló a Men In Black című filmben látható szerkezetre (Mózes 1, 19:11). Ezután légitámadást hívtak, hogy teljesen eltöröljék a genetikai labor minden bizonyítékát (Mózes 1, 19:24-25).

Nyilvánvaló, hogy “Isten” csak akkor válaszol ennyire destruktív módon, mikor a pozíciója veszélybe kerül. Ahogy a technológiai érába lépünk, az emberiség új korszakába, az “Istenek” ismét készülnek rövidebbre venni a pórázunkat, és visszarakni minket a helyünkre… térdelni és szolgálni… dicsérni és dicsőíteni… bőgni és bégetni mint a csorda ami mindig is voltunk számukra.

A “Fenevad”

Mikor az Istenek rájöttek hogy az ember végül eltépi a láncot amit ők kovácsoltak nekünk, az idegen mesterek látomásokat közvetítettek sok ember elméjébe a közelgő világvégéről.

A bibliában a Jelenések Könyve ennek az ábrázolásnak a legnépszerűbb példája. Ebben a látomásban a szerző leír egy világvezetőt, aki hatalomra kerül és egyetlen világkormány alá rendeli az emberiséget. Ennek a vezetőnek olyan ijesztő neveket adtak, mint “Az Antikrisztus”, vagy “A Fenevad”, hogy az embereket megijesszék, és megakadályozzák hogy ésszerűen mérlegeljék ennek a vezetőnek a tetteit. Újra csak azt látjuk, hogy idegen mestereink a jól bevált eszközt használják arra, hogy az embert ésszerűtlen cselekvésre késztessék: A FÉLELMET. Akik rabszolgájává válnak ennek a programozott félelemnek, több mint készen állnak arra hogy “elhagyják a hajót” mikor az ember megmentői megérkeznek “a dicsőség felhőiben”.

Az emberi lélek vágóhídja

A leggyakoribb ígéret amivel a mennybemenetelt reklámozók jönnek az örök béke, harmónia és szolgálat. Ígéreteikben nem kapott helyet az emberi ambíció, személyi jogok, személyes eredmények, vagy önérdekek. A vallás arra tanít minket, hogy a büszkeség, az ambíció, és a vágy bűnök, mert arra ösztökélik az ember, hogy másszon ki a pocsolyából, és vigyen véghez nagy dolgokat. Ha az ember nagy dolgokat ér el, önbizalmat szerez, és a magukban bízó emberek nem jó rabszolgák. Ezért van az, hogy az embert nem fogják engedni tovább fejlődni. Csak akik összetört, alázatos, bűnbánó és szolgalelkű képet festenek, azokat fogják örökölni az “örök életet”. Mi célja lenne Istennek azzal hogy ilyesféle lényekkel veszi magát körül? Miért fél annyira Isten a versengéstől? Láthatjuk, hogy amivel itt találkozunk, az NEM valami Isten, hanem csak egy másik létforma, amit csak azért érdekel a fajunk, hogy saját magát táplálja vele.

A Függetlenség Napja

Mikor az idegen anyahajó megérkezik a reptilianida legénységével, a Földet egy csapat vitéz harcos fogja megvédeni, és összefogva mutáns elődeinkkel és technológiájuk segítségével át fogjuk írni a Jelenések Könyvének végét. Mikor Jézus és az angyalok idegenek által kivetített holografikus képe leereszkedik a felhőkből és elvakítja a milliókat, azok akik igazán az emberiséget képviselik, nem fognak letérdelni, nem fogják megadni magukat. Egyesült erővel fogunk szembeszállni az idegen ellenséggel, ádázul küzdve a Mesterek elnyomása ellen, és bátran fogunk ítélkezni az Istenek és talpnyalóik igazságtalanságain, amivel el akarják tőlünk venni az életünket, a szabadságunkat, és a boldogságunk keresésének lehetőségét.

“Ne gyengéden menjünk a végtelen téli éjszakába…” (Rush – Red Tide)

Forrás: http://www.luciferianliberationfront.org/rupture.html

Kategória: Földönkívüliek | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s