Idegenek

Az igazság a földönkívüliekről

Mikor új voltam, megkérdeztem Sátánt egy rituáléban: „Ki vagy te?” Fogalmam sem volt. Úgy hittem, ő valamiféle szellem, de a hangok a fejemben és a vele való kapcsolatom azt jelezte, ő egy valódi lény. A rituálé után nagyon hamar, 24 órán belül belebotlottam a Luciferiánus Felszabadítási Frontba. Tudtam hogy ez a válasz a kérdésemre.

Éveket töltöttem különböző okkult témák tanulmányozásával. Ráadásul sok tapasztalatom volt, és tanultam mások tapasztalataiból is (laikusoktól és a papság soraiból is). Az földönkívüliekre utaló bizonyítékok halmokban állnak előttünk. Az egyiptomi képeken és monolitokon, a piramisok az Orion csillagkép felé vannak tájolva, és a piramisok közti távolság, az elhelyezkedésük mind megfelel az Orion övét alkotó csillagok elhelyezkedésének.

A zsidó/keresztény biblia telis-tele van NYILVÁNVALÓ UFO-eseményekkel. Sok becsapott egyén azt hiszi, a keresztény „isten” egy tökéletes erő, ami magasan az ember felfogóképessége felett áll. Az igazság az, hogy – a zsidó/keresztény biblia ISMÉTLŐDŐEN egy irigy, haragos, utálatos, gyűlölködő lényt ír le – Jehova érzelmei nem különböznek az emberekétől, sőt, sokkal negatívabbak, ha összehasonlítjuk őket. A szenvedés iránti közömbösség kegyetlenségre utal. Az idegen entitás tisztában van az emberi érzelmekkel, úgy mint a dühvel, haraggal, gyűlölettel és irigységgel, amik háborúkban, gyilkosságokban és népirtásban mutatkoznak meg, bár ezeket a legtöbb ember igyekszik elkerülni. A szeretet fogalma itt egy meg nem értett dolog, illetve teljesen hiányzik. A keresztény entitásnak ez csak egy szó, amit irányításra használ, semmi több. Az entitás, ami nyilvánvalóan mentes a magasztos érzelmektől, így nem érti a „szeretet” fogalmát. Egyrészt az entitás szeretetet ígér követőinek, de másrészt a legkisebb bűn miatt ez a „szeretet” örökös kínra és égésre ítélhet valakit egy „tüzes tóban”. Ez nagyon is idegen, enyhén szólva. Az Ószövetség könyvei, főleg a Teremtés Könyve, illetve a Kivonulás Könyve tele van az emberiség ellen elkövetett bűnökkel, mint a tömeggyilkosság, amit ez az entitás követett el még a sajátjai ellen is, puszta szeszélyből.

Adott, hogy aki ismerős az UFO-tevékenységgel és az idegenekkel, tudja, hogy a szürkéknek és a gyíkembereknek [reptilianidák] nincsenek érzelmeik. A keresztény bibliában le van írva, hogy mikor Mózes látni szerette volna „isten” arcát, az idegen azt válaszolta, hogy senki sem láthatja őt szemtől szembe (Kivonulás 33:20-23). Ez a lény nyilvánvalóan nem hasonlít egy emberi lényre.

Sokunk látta Sátánt. Neki nincs rejtegetnivalója. Sátán és a Démonjai, (és néhány „angyal” a keresztény bibliából és hasonló iratokból) az „Északi” idegen fajba tartozik. Aleister Crowley „Illusztrált Goetia” című műve (DuQuette, Hyatt és Wilson adta ki, második kiadás, © 2000) sok illusztrációt tartalmaz. Lucifuge Rofocale és Vassago képei nagy, körteszerű fejjel ábrázolja őket. Lucifuge Rofocale az egyik Őrződémonom. Láttam őt. Nagy, körteszerű feje van. Nyilvánvaló, hogy ő egy Szürke hibrid. Barátságos és vannak érzelmei, a hibrid keverékek egyediek. Valefor is egy Szürke/Északi hibrid. Nagy feje van, zöldes beütéssel; Clistheret, aki nőnemű Démon, ugyanolyan. Vassago-t sosem láttam, de a könyvben található illusztráció sokunk tapasztalatait támasztja alá.

Az Északiakat gyakran látták Szürke kísérőkkel. Ezek az Északiak azok, akik általában ellenségesek az emberiséggel szemben. Azazel szerint „visszataszítóak” (itt a Szürkékre utalt, mikor róluk kérdeztem őt egy Ouija-tábla segítségével).

A szkeptikusoknak javaslom a következő könyv elolvasását: „A roswelli titok”, amit Philip J. Corso, az amerikai hadsereg nyugalmazott ezredese írt 1997-ben. A szerző leleplezi az egész történetet, nevekkel, dátumokkal, tényekkel, és az információáramlás szabadságát biztosító törvény alatt kiadott dokumentumokkal. Személyesen ő volt felelős a Roswell-aktákért a Hadsereg Kutatási és Fejlesztési programjában a Pentagonban, közvetlenül Arthur G. Trudeau Altábornagy alatt, és aktívan részt vett a HORIZONT projekt megtervezésében.

Corso felfedi a valóságot a “Hidegháborúról”, amikor az USA és a Szovjetunió nukleáris fegyvereket halmozott fel, amik akár ötször is elpusztíthatnák a Földet. Ha bármelyik oldal felhasználta volna ezeket, az eredmény egy öngyilkosság lett volna az egész bolygó számára. Az igazság – mindkét nagyhatalom tudatában volt az idegen fenyegetésnek, ami mindennek és mindenkinek az életére veszélyt jelentett a Földön. Ezért van az, hogy az emberek próbálkozásai egy jelentős kapcsolatra ezekkel az entitásokkal mindig kudarcba fulladt. Az USA és a Szovjetunió a színfalak mögött munkálkodott a védelmi technológia kifejlesztésén – amit nem egymás ellen akartak használni mint azt a média hibásan állította, megtévesztve a tömegeket – amivel megvédhetik a Földet egy lehetséges földönkívüli támadástól. Ez volt az egyik fő oka az 1969-es Apolló-küldetésnek. Ez a küldetés nem csak az űrkutatást szolgálta. A védelmi minisztérium azt próbálta kideríteni, lehetséges-e kialakítani egy bázist a Holdon, amit megfigyelő állásként használhatnánk. A nagyszámú műhold, amik föld körüli pályán keringenek, szintén a védelem célját szolgálják.

Corso dokumentumokkal zárja a könyvet. Elmagyarázza, hogyan profitált a földi technológia az 1947-es idegen űrhajó-szerencsétlenségből (július, Roswell, Új-Mexikó). Ezeket a maradványokat és roncsokat az amerikai hadsereg titokban különböző civil laboratóriumokba szállította, amikben a legnagyobb tudósokat foglalkoztatták. A tudósok fordított mérnöki munkát alkalmaztak, így született meg a mai magas szintű technológiánk. Ez a technológia teremtette meg a lehetőséget például a lopakodó bombázó megalkotására, illetve más magas szintű katonai fegyverek kifejlesztésére, amiknek célja az idegenek elrettentése a Föld megszállásától.

A lényeg – fizikailag sikeresen távol tartottuk őket, de nem pszichikailag. Érezni lehet az erős telepatikus befolyásukat. A keresztény és hasonló vallások biztosítják ezeknek az entitásoknak a pszichikus energiát amire szükségük van. A Roswellben lezuhant jármű vizsgálata és az öt Szürke pilóta boncolása, akik a háromszög alakú UFO-t vezették, felfedte élősködő természetüket. Ezeket a lényeket genetikai beavatkozással fosztották meg nemi szerveiktől, szexuális szaporodóképességüktől, érzelmeiktől és fizikai erejüktől.

Az űrhajó vizsgálata során nem találtak irányító berendezéseket, kapcsolókat, és semmilyen látható áramkört, csak néhány bemélyedést, amiknek olyan alakja volt, mint az idegenek kézlenyomatának. Ide helyezték az idegenek a kezüket, és eggyé váltak a hajóval. A járművet egyedül saját bioelektromosságukkal, erős telepátiával és telekinézissel irányították. Az állítható pántok amit a fejükre helyeztek az irányításhoz, gondolat-felerősítőként szolgáltak.

A katonatisztek, miközben vizsgálták a járművet, a fejükre helyezték ezeket a pántokat, és az berendezések élénk színeket, hallucinációkat produkáltak, és “égető fejfájást” okoztak. Ráadásul úgy találták, hogy ezek a pántok az agy meghatározott területeit is ingerelték.

Raymond E. Fowler “Figyelnek minket” című könyve remekül leleplezi a szürkék szerepét a keresztény átverésben, és leleplezi az “Egyetlent” is. * Lásd: “Jézus egy kiborg”.

A legtöbb ember nincs tisztában a Sátánizmus magasabb céljával. A Föld egy “lélekfarm” célpontja volt.² Sátán az “Emberiség Felszabadítója”.

A kereszténység és hasonló programok mind átverések. Sátán és a Démonjai azért vannak itt, hogy segítsenek kimászni jelenlegi helyzetünkből, hogy többé ne legyünk egy idegen energia-vágóhíd állománya.

Az ellenséges Északiak, akik nem látták hasznát az emberiségnek, a bányászati projekt befejezése után a tervhez igazodva minden embert el akart pusztítani. A Nefilimeket, akik “feleségeket vettek maguknak” az emberek közül, és tanították az emberiséget, mint Azazel és Széth, elűzték és megbélyegezték.

(A fenti kép azt ábrázolja, ahogy Széth egy embert tanít az íj és nyíl használatára).

Olyan entitásokkal van dolgunk, akiknek több pszichikai erejük, jobb technológiájuk van mint nekünk, intelligensebbek, és több tudással is rendelkeznek. Nem öregszenek mint mi; megvan a tudásuk és technológiájuk arra, hogy módosítsák a DNS-üket. Sátán több mint fél millió éves. Csak elképzelni tudjuk, hogy milyen tudásra és képességekre tehet szert valaki aki folyamatosan tanul, tapasztal és erősíti önmagát akár csak 1000 évig; és ezt még hihetetlenül fejlett technológiával is kombinálja.

Azoknak akik szkeptikusok, erősen ajánlom a fenti könyvek elolvasását, illetve ajánlom még a George C. Andrews-tól a “Földönkívüliek közöttünk” című könyvet. A “roswelli titok” leleplez mindent az álcázástól kezdve a bulvársajtó hírein át a “Csillagok Háborúja” mögötti valóságig, illetve a Regan-kormányt és a “Hidegháborút”.

A Hidegháború nagyrészt elterelésként és ürügyként szolgált. Miért gyártana két világhatalom több száz nukleáris robbanófejet amik elpusztíthatnák az egész Földet?

A buta, spirituálisan becsapott new age-idióták évekig arról károgtak, hogy mekkora bűnöket követett el az emberiség, és mekkora veszélyt jelentünk a világegyetemre nézve a nukleáris fegyvereinkkel és agresszivitásunkkal, míg az a sok földönkívüli olyan rohadtul csodálatos. Azt állították, az idegenek megfigyelik a hadseregeinket és fegyvereinket, de csak puszta önzetlenségből, mert aggódnak minden életért az univerzumban, mivel bűnös útjaink fenyegetést jelentenek rájuk nézve. TÉVEDÉS.

Ezek az idegenek megfigyelés alatt tartották a védelmi rendszereinket, hogy kipuhatolják, hol tartunk most, és mennyire lennénk sebezhetőek egy teljes invázió esetén. Az USA és Oroszország is tudja ezt. Ezek az idegenek folyamatosan, agresszívan akadályoztak meg minket az űrkutatástól, megzavarva a kilövőrendszereinket, műholdjainkat, mechanikai problémákat okozva, sőt, néhányat még a Föld körüli pályára állástól is megakadályoztak. A jeleinket különféle elektronikus beavatkozásokkal zavarták meg.

Jeleket küldtek, hagyták hogy a radarok észrevegyék őket, és hogy a légierő üldözőbe vegye őket – tesztelik a repülőgépeink sebességét és manőverezőképességét. Pontosan tudni akarják, hol vagyunk technológiailag. Ezek a szürkék macska-egér játékokat játszottak, és addig közelítettek hozzánk, amíg nem kaptak választ. Ezenkívül a földi kommunikációt illetve védelmi rendszereket is megpróbálták megzavarni elektromos és mágneses interferenciával.

Az éjjellátó készülékek és más katonai technológiák alkalmazása most már fenyegetést jelent a számukra. Az USA és Oroszország tervei szerint, ha az idegenek támadnak, csak a Föld fele válna áldozatául az inváziónak, mivel ha az egyik nemzetet kiütik, a másik vissza tud vágni.

Douglas McArthur Tábornok 1955 megjegyezte a New York Times-nak, hogy a fenyegetés kívülről jön. “A világ nemzeteinek egyesülnie kell majd, mivel a következő háború bolygóközi háború lesz.”

Az Apolló-11 Holdra való utazása során és a leszálláskor Neil Armstrong földönkívüli bázist látott égi kísérőnkön. A Merkúr 7 űrhajósait – mint sok mást UFO-k követték. “Nem csak egyszerűen követtek minket; jelekkel bombáztak minket, és próbáltak minél nagyobb kárt tenni a kommunikációs rendszereinkben. A NASA többször is végigggondolta, mennyire vannak biztonságban a Merkúr és Gemini program asztronautái.” Az Apolló-Holdprogram végül kudarcba fulladt, mert sehogy nem tudták volna megvédeni az űrhajósokat az idegen fenyegetéstől.

“Az idegen űrjárművek agresszív módon tesztelték a Kelet-európai védelmi vonalainkat, vakfoltokat vagy gyenge pontokat keresve; illetve a radarjainkat is tesztelték, hogy milyen gyorsan reagálunk. Míg publikusan sosem tették közzé a dolgot, a katonai hírszerzés elemzői támogatták azt a nézetet, miszerint a Föld már egy ideje valamiféle “próbatámadás” alatt áll, ami mögött egy vagy több idegen kultúra áll, amik önmagunk megvédésére való képességeinket és elszántságunkat mérik fel.”

“Egyetlen sikerünk az ellenük való védekezésben az ’50-es és ’60-as években voltak, mikor sikerült a követőradarral biztosan becélozni őket. Ezután, mikor rájuk zártuk a radarokat, a jelek amiket a rakétáknak kellett volna követniük a célig, valahogy interferenciát okoztak a navigációs képességükkel, és a jármű röppályája szabálytalanná vált. Ha szerencsénk lett volna, és képesek lettünk volna felerősíteni a jelet mielőtt elszeleltek, a földre kényszeríthettük volna az űrhajót. Néha akkora szerencsénk volt, hogy sikerült találatot elérnünk rakétával, mielőtt az UFO kikerülő manővert hajthatott volna végre. Ez az eset 1974 májusában, a német Ramstein Légibázis mellett történt, a hadsereg légvédelmi zászlóalja és egy légvédelmi rakéta jóvoltából. Az űrjárműnek sikerült földet érnie egy völgyben. A roncsot begyűjtötték, és repülővel a nevadai Nellis Légitámaszpontra szállították. A Roswellben történt UFO-katasztrófa más volt. Sok spekuláció szerint egy sivatagi vihar és az Alamogordo-i radarok kombinációjának eredménye volt az esemény, illetve az 509. különítmény is segített lehozni az idegen űrhajót az Új-mexikói sivatagban, 1947-ben.”

A new age mozgalom másra sem koncentrál, mint a szeretet, szeretet, szeretet, háromszor visszakapós baromság, és hasonló hülyeségek. Ez semmi több mint a kereszténység közeli rokona, ami a buta, becsapott embereket ráveszi arra hogy kövessék, s így kiszolgáltatottá váljanak.

Sátán és a Démonjai segíteni próbálnak nekünk. A szürkék roppant erős telepatikus képességeket birtokolnak, az ezt felerősítő eszközökkel együtt. A keresztény és jobbsodrású vallások mind átverések. Az emberek pedig buták, és becsapták őket.

Forrás: http://www.angelfire.com/empire/serpentis666/Aliens.html

Kategória: Démonok, Sátán prédikációi | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s