Gyógyítás

Egy szerző írt az angyalokkal való kapcsolatáról. Segítséget kért tőlük, hogy meggyógyíthassa önmagát. Az angyalok semmilyen információt vagy tudást nem adtak neki, csak annyit mondtak, a problémája „érzelmi”.

Az az igazság, hogy a legtöbb fizikai betegség nem érzelmi, hanem táplálkozási. Maga Sátán mondta meg nekem, miket egyek arra a néhány problémára amivel küszködtem. Ezek a problémák mára az irányításom alatt állnak. Sátán és a Démonjai nagyon nyitottak és segítőkészek, hajlandók nekünk tudást és információkat adni. Van egy másik problémám is, amit nekem magamnak kell rendbe hoznom; Sátán elmondta a módszert, a Démonom pedig jó tanácsokkal látott el.

A legtöbb ember aki angyalokhoz fordul, önvádlással kerül ki a velük való kapcsolatból. Az angyal általában azt mondja a szegény embernek, hogy valamilyen módon felelős a helyzetéért, és “szeretőbbnek” kéne lennie vagy “kevésbé dühösnek és gyűlölködőnek”. Az érzések megtagadása nem tesz jót sem érzelmileg, sem fizikailag, sem pedig mentálisan. Az úgynevezett hitványabb érzelmek elfojtásával betegségeknek tesszük ki magunkat. Az angyalok másik jellemzője az, hogy semmilyen érdemleges információt nem osztanak meg.

Köszönhetően Sátán Atyámnak, mára két súlyosabb problémám is eltűnt. Amit ő elmondott nekem, olyan tudás volt, amire sosem jöttem volna rá. ÉLJEN SÁTÁN!!!

AZ AURÁBAN TALÁLHATÓ LYUKAKRÓL

Ha minden nap gyakoroljuk az erő-meditációkat, auránk megerősödik, és így elérhető lesz számunkra az erő, amivel irányított gondolatainkat és óhajainkat valósággá tehetjük. Egy erős aura erős immunitással is jár, és több fizikai probléma gyógyulásával is.

Az Igazi Sátánizmus a növekvésről és fejlődésről szól. A kezdetben Sátán és a Démonjai segítenek nekünk. A Sátánizmus célja önmagunk megerősítése. Ez hasonló egy gyerek felnövéséhez, függetlenedéséhez a szüleitől, mikor már megvan az ereje, tudása és önbizalma ahhoz, hogy egészséges, kiegyensúlyozott felnőttként éljen. Ideális esetben az ember erőssé, magabiztossá, függetlenné válik, és kezébe veszi életének, sorsának és irányultságának irányítását.

Az ellenség függőségben és tudatlanságban akar tartani minket. Jó példa erre egy szerző aki dicsérte, magasztalta az angyalok munkáját akik belé költöztek és segítettek meggyógyítani betegeit. Arról regélt, milyen csodálatos érezni az angyal kezét és “gyönyörű gyógyító képességüket” amint a problémás területekre koncentrál.

Először is mit történik itt *valójában*? A páciensből és a gyógyítóból is függő, rokkant embert lesz. A tudást nem adják át. A gyógyító nem ér el magasabb szintet a személyes erejében hogy egyedül csinálhassa a dolgot. VALÓJÁBAN EZ MINDKETTEJÜKET KÍVÜLÁLLÓ ENTITÁSOKTÓL VALÓ FÜGGÉSRE KÁRHOZTATJA. HA BÁRMELYIKÜKNEK MEGLENNE A TUDÁSA ARRÓL, HOGYAN IS KELL EZT CSINÁLNI, NEM CSAK AZ ANGYALOK ENERGIAFORRÁSKÉNT SZOLGÁLNÁNAK. AZ ANGYALOK AZ ENERGIÁJUKAT A DICSŐÍTÉSBŐL NYERIK. A názáreti is erről volt híres. Eredmény: a társadalom és minden más összeomlott.

Az ok amiért ennyire középpontba állítom a meditációkat, az, hogy az embernek szüksége van a saját energiamezője kiépítésére és pszichikus képességeire. Ha az irányított energia mögött nincs erő, a célt nem lehet elérni.

Sok probléma az auramezőben lévő lyukaknak és hézagoknak köszönhető. Ezek kialakulhatnak egy gyerekkori trauma miatt ahol fizikailag vagy érzelmileg áldozatokká váltak, esetleg ugyanilyen felnőttkori trauma miatt; illetve műtétek és balesetek eredményeként. Az aurában lévő lyukak nyitott ajtóként szolgálnak nemkívánatos entitásoknak, betegségeknek és egészségügyi problémáknak.

A legtöbb egyiptomi templomban és piramisban láthatunk egy olyan hieroglifát, ami fontos dolgot közöl velünk. Ez azt a klasszikus testhelyzetet ábrázolja, amikor az ember keresztbe teszi a karjait a mellkasán, és nem is ok nélkül – a kép a szívcsakra védelmének fontosságára próbálja felhívni a figyelmet.

A szívcsakra az, ahol az emberek a legsebezhetőbbek, legalábbis ÉRZELMILEG. Az emberi lények a szeretettől és az elfogadástól érzik jól magukat. A csecsemő akit megfosztanak a szeretettől, nem fog növekedni, de ha mégis, a legtöbbjük mentálisan, érzelmileg és talán fizikailag is csorbák lesznek. A szeretet lényeges alkotóelemünk.

Az entitások akik el akarnak minket pusztítani, tudják ezt. A tudatlan New Age mozgalom a “feltétlen szeretetre” koncentrál (ilyen a valóságban nem létezik, hiába próbálnak érvelni és hazudni önmaguknak), és ez NAGYON veszélyes, mert akik megfogadják ezt a tanácsot, teljesen kinyitják, kiteszik magukat mindenféle entitások befolyásának. A názáreti élősködőnek ugyanezzel a sémával dolgozik. Közel mindig kitárt karral ábrázolják, feltárva a szívcsakrát, az áldozattá válásra buzdítva.

A szeretet a szívcsakrából jön. A pszichikus vámpirizmus a legtöbb esetben az érzelmekből von el energiát. A szívcsakrát kiaknázzák. Néha vannak bizonyos családtagok akik kihasználnak minket, és mások, akikről tudjuk hogy rosszak számunkra, de megengedjük nekik hogy kihasználjanak vagy befolyásoljanak, mert irányíthatatlan érzelmi sebezhetőségünk megnyit minket feléjük.

Az ember nyitott és sebezhető, és beengedi őket. Csatlakoznak, kapcsolódnak, és átveszik az irányítást. Valami módon kinyitottuk nekik a szívünket. A názáreti és más nemkívánatos entitások ugyanígy nyernek bebocsájtást. A kisgyerek, akit elvisznek a templomba és a vasárnapi iskolába, folyamatosan bele van kényszerítve abba, hogy “szeresse Jézust”. Azt mondják: “Isten a szeretet”. A názáretivel kapcsolatban is ugyanezt hazudják. Ez felnyitja a LEGSEBEZHETŐBB pontját az emberi lénynek, s így ezek a nemkívánatos és káros entitások irányíthatják. A szeretet energiáját kiaknázzák és felhasználják ezek az entitások, mint ahogy egy élősködő használja fel a gazdatestet. Ahogy azt mind láthatjátok, ezek az entitások sok new age-szimpatizáns emberen keresztül is hatalomhoz juthatnak.

Egy gyenge aura aminlyukak vannak, sebezhetővé teszi az embert mindenféle dolognak. Emlékezzetek, a negatív entitások az ember FÉLELMÉBŐL táplálkoznak, és más emberi érzelmekből. Ezért sulykolja a keresztény egyház a követőibe a félelmet, és ezért fenyegeti őket örökös kárhozattal a pokol tüzében. Ez teszi még könnyebbé ezeknek a parazitáknak hogy rákapcsolódjanak az emberek azrájára és felhasználják az energiájukat. Ez pedig egy “ördögi” körhöz vezet. A lyukak beforrasztásához erős energiamező szükséges. Legtöbbször, hogyha gyakorlottá válunk a meditációkban, megérezzük hogy hol vannak ezek a lyukak. Ha többször odairányítjuk az energiát, és a lyukak közelében kiterjesztjük az aurát, idővel a lyukak eltűnnek.

Forrás:  http://www.freewebs.com/eridu666/Healing.html

Kategória: Sátáni mágia | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s