A Spirituális Sátánizmusról 6.

SÁTÁN TÉNYLEG LÉTEZIK?

Igen. Kapcsolatban áll a követőivel és tanítványaival. Sokunk látta őt, megtapasztaltuk az úgynevezett természetfelettit, és olyan képességeket kaptunk, amik messze túlmutatnak az átlagember képességein. Ha kérdezünk valamit, megkapjuk rá a választ. Ellentétben más vallásokkal, ahol a hívőknek keresni kell az isteneiket, Lucifer eljön hozzánk. Tudatja velünk a jelenlétét.

A Démonok, ellentétben a sok keresztény hazugsággal, az emberiség barátai. A Démonok, akik az Eredeti Istenek, sok személyes figyelmet és védelmet adnak, ha egy erős és megbízható kapcsolatot alakítottunk ki velük. Ha közel állunk Sátánhoz, illetve ő védelmez minket, jó Démonokat küld, hogy dolgozzanak velünk. A Pecsétjeik (Szigillumaik) fontos alkímiai szimbólumokat ábrázolnak, amik a lélek felnyitásával kapcsolatosak.

Sátán nem “gonosz”, és nem Sátán felelős a rengeteg betegségért, járványért, vagy bármi másért ami az emberiséget sújtja. Ezek az események a (keresztény programokkal helyettesített) ősi tudás eltávolítása és elpusztítása miatt vannak. A Sátánizmus a spiritualitás és a technológia egyensúlyát képviseli. Enélkül az egyensúly nélkül a civilizációk végül összeomlanak.

A “Pokol” nem egy tüzes tó. A Pokol nem a Föld belsejében van, ahogy azt néhány bolond keresztény állítja, hogy megrémisszék az embereket. A Pokol keresztény felfogása igencsak nevetséges. Néhányunk, akik közel állunk Sátánhoz, láttuk a “Poklot”. Úgy néz ki, mindegyikünknek ugyanazok a tapasztalatai. A Pokol néhány része sötét, és kék fény világítja meg, míg más helyeken nappali fény van. Lucifer egyik színe a kék, a Démonok is gyakran jelennek meg kék fénnyel körülvéve. A kék egy rendkívül spirituális szín. A Pokolban láttam ahogy az emberek egy asztal körül ülnek egy bárban, és kártyáznak. A helyiséget megtöltötte a füst, ezek az emberek, akik már halottak voltak, nyugodtan dohányozhattak. Ezek az emberek szellemi formában voltak jelen. Néhányan meglátogatják a Földet hogy segítsenek az embereknek, akik a Baloldali Ösvényen mennek. A Pokol az a hely, ahol Sátán az övéit tartja, amíg reinkarnálódhatunk, és istenné fejlődhetünk.

A “Pokol” és az “Alvilág” a három alsó csakra allegóriái. A “Pokol” jelképezi a legalsó csakrát. Ennek az az oka, hogy a tüzes kundalini kígyó összetekeredve fekszik a báziscsakra alatt, és ha felébresztik, forrón perzselhet.

A hisztérikus keresztény állításokkal ellentétben a Sátánizmus semmilyen módon nem szól a véráldozatról. Mindenféle gyilkosság és élő véráldozat a zsidó/keresztény bibliában fordul elő. A kígyó, ami Sátánt szimbolizálja, a DNS-t, és a gerinc tövénél lévő kundalinit jelképezi. A kígyó az élet szimbóluma. Mikor ezt az erőt aktiváljuk, meggyógyulunk és megvilágosodunk.

Kategória: Spirituális Sátánizmus | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s